Sancho és a felesleges elektronok

A kikötőben maradtunk

Füredről indultunk volna az Erőműves kikötőből egy szép doplhin huszonnyolcassal. Hárman vagyunk rá, bőven elfér az egy hetes túra cucc. A grosz vitorla ezen már az árbócba tekeredik be, amivel lesz is még gondunk. A vitorlát nekünk kellett feltenni, de plusz két hozzáértő is megküzdött vele, mert valami akadt. Állítólag javítva volt a cucc már. Ráadásul a csigán szorul a behúzó kötél, elég lenne egy nyolcas, de valaki tízest fűzött fel. Mivel jobb lenne ezt nyugodt szélben tesztelni, megtapasztalni, a ma esti pöfföst kihagytuk. Földvárra így nem mentünk át, úgy is este tízkor estünk volna csak be. Inkább ettünk egy korsó sört a Tagore sétányon. Holnap kényelmesen kifutunk, és talán Szemesig jutunk, legalábbis ez a cél. A grosz profilja elég érdekes, lomha lesz a hajónk, nem egy versenyló. De hát van egy hetünk! :)

Közben megkaptam az üzenetet, hogy várna rám egy Garmin GPSMAP 78 GPS is, ami hajóra termett. A fene, csak szabi után jutok hozzá. :) “Kénytelen” vagyok beérni a saját Garmin Oregon 550-essel, amivel a két kép közül az embertelen készült. A másik képet a HTC Touch Pro2 készítette twitterre, lásd itt.

Holnap jó napunk lesz, érzem! :o) Jól érzem?

  1. sanchomuzax posted this
blog comments powered by Disqus